szoftver bejegyzései
2008. dec. 10.
Megjelent az Amarok 2.0
Megjelent a népszerű KDE-s zenelejátszó 2.0-s változata. Képek és gyorsteszt ...
A mai nap megjelent az Amarok 2.0-s változata. Korábban próbálgattam a Windowsos béta változatokat, arról írtam is pár blogbejegyzést korábban ide (1, 2). Viszont néhány hete kitartóan Linuxot használok, aminek néhány előnye közül az egyik, hogy nekem máris elérhető a ma megjelent 2.0-s változat, amelyhez rögtön van is Kubuntus csomag, úgyhogy különösebb erőfeszítés nélkül lehet frissíteni. A Windowsos KDE-t használóknak még egy picit (remélem, nem többet :) ) várniuk kell a végleges verzióra.
Akik a 2.0 RC1 vagy valamelyik újabb bétaváltozatát használták, első ránézésre nem sok különbséget fognak találni, ami persze nem is nagy baj: sokkal nagyobb probléma lenne, ha az RC1 és a végleges változat lényegesen eltérne egymástól, hiszen akkor az töménytelen mennyiségű bugot jelentene :).
Ellenben az 1.4-es verzióról frissítők rendesen meg fognak lepődni. Először is az Amarok felveszi a KDE saját témáját, ami egy kicsit elsőre szokatlan lehet a korábbi alapértelmezett kék/fehér összeállításhoz képest, továbbá a főablak nem kettő, hanem három részre van felosztva. A középső rész valójában négy különböző oldalból áll, amik között a lap alján lévő zöld jobbra-balra nyilakkal lapozhatsz. Ami ebben igazán jó, hogy különböző widgeteket lehet elhelyezni ezen a négy lapon, így elérheted, hogy a gyakran használt funkciók kézre álljanak.
Én úgy találtam praktikusnak, hogy az első oldalra az aktuálisan lejátszott szám infóit mutassa a program, valamint az aktuális előadóhoz kapcsolódó albumokat.
A Wikipedia gadget nagyon hasznos, ez a wikiből automatikusan letölti az éppen hallgatott előadó Wikipedia oldalát (ha van neki), így zenehallgatás közben elolvashatod az énekes/zenész életének és karrierjének fontosabb állomásait. Ezt a lehetőséget mindig is nagyon ötletesnek tartottam, ez igazán összhangban van az Amarok által hirdetett szlogennel: "rediscover your music" (fedezd fel újra a zenédet).
A baloldali gyűjteményből bármelyik albumot, előadót vagy számot ráhúzhatjuk a középső panelre. Ilyenkor a panel tartalma elhalványodik és megjelenik néhány lehetőség, amit a zenénkkel csinálhatunk. Ez elég látványos (főleg, ha nem fehér lenne a háttér), de azért meg kell jegyezni, hogy az itt felsorolt funkciók a jobbgombos menüből is mind elérhetők. Persze ezzel lehet villantani a családtagok/ismerősök előtt, úgyhogy jó, hogy van :)
Az albumokon és az előadó életrajzán kívül a dalszövegek is elérhetőek, ezeket a lyricwiki.org-ról tölti le a program alapértelmezés szerint. Zenehallgatás közben nem szükséges mindhárom panelt nyitvatartani, a baloldali listánktól egy kattintással meg lehet szabadulni, így jóval több hely marad mondjuk a dalszöveg vagy a wikioldal olvasgatására.
Összegzés
Az Amarok véleményem szerint az egyik legjobban sikerült zenelejátszó program, ami PC-n elérhető (azért nem Linuxot írok, mert hamarosan Windowsra is lesz végleges 2.0, és akkor már Windowson is a legjobb lejátszó lesz). Teljesen újra lett írva, és éppen ezért fel kell hívnom a frissíteni szándékozók figyelmét, hogy még nem minden 1.4-es szolgáltatás jelent meg a 2.0-ban. Így például a régebben meglévő "megállítás a szám után", vagy a lejátszólistán belüli sorbaállítás még nincs, így azokat ne is keressétek, de a bejelentés szerint néhány verzió múlva ezek vissza fognak térni.
2008. nov. 9.
Widgetek az Amarokban
Nemrégiben írtam róla, hogy a Windowsos KDE csomagok részeként elérhető az Amarok nevű zenelejátszó program béta-változata is.
Képek ízelítőnek...
2008. szept. 26.
Konzol ATI
Egy jó ideje fel akartam tenni már az új ATI Illesztőprogramot az x64-es Vistámra, de valami rejtélyes oknál fogva minden alkalommal a "szabálytalan művelet" üzenet kistestvérének kíséretében elszáll, miután rányomok az Install gombra...
2008. jún. 12.
Másolásból elégtelen
A múltban sokan szidták a Windows Vista saját másoló rutinját azzal vádolva, hogy lassú. Én sem találtam túl gyorsnak, de azért panaszkodni nem panaszkodtam rá.
Mostanáig.
2008. máj. 23.
MotoSlow
Ez év januárjában vettem egy Motorola K1-et a Vodafone-nál. Természetesen vásárlás előtt elolvastam több átfogó - vagy inkább annak tűnő - tesztet, amik pontról pontra részletezték, hogy ez a leggyönyörűbb telefon, amit valaha láttak, leírták, milyen a megjelenése, a bővíthetősége, a menüje, és még ezeregy dolgot, azonban egy fontos tényt elfelejtettek említeni: Mégpedig azt, hogy ez a telefon tökéletesen használhatatlan[1]!
2007. okt. 15.
Az igazi letöltésvezérlő
Annak ellenére, hogy már 2007-et írunk, még mindig úgy gondolom, néha a legjobb megoldás egy-egy feladatra valamilyen parancssoros program használata. Így vagyok a letöltésvezérlővel is. A kedvencem a wget, ami Windowsra is elérhető egy ideje.
2007. okt. 10.
A VMWare körülcsinálása
Amikor olvastam, hogy az x64-es Windowsnál kötelező érvényű lesz a digitálisan aláírt driverek használata, úgy gondoltam, hogy elsősorban ez a kisebb gyártókat, esetleg a maszek, otthoni "drivercsinálókat" fogja kellemetlenül érinteni.
2007. okt. 10.
A nemlétező szemléletváltás
Nagyon sokan majdnem egy év után sem vettek tudomást a Windows Vista megjelenéséről, vagy ha igen, akkor úgy gondolják, a programjaikkal minden a legnagyobb rendben van. Pedig nincs. Egy eléggé elhanyagolt, de nem kis problémáról lenne most szó, nevezetesen arra kérek mindenkit, szűnjön meg (vagy alakuljon át használhatóvá) a:
"Launch program after the installer closes"
opció a telepítés végén.
2007. okt. 4.
Adobe Vallás
Néha nem értem, miért jó, ha egyes szoftvergyártók megkeserítik a felhasználók életét. Így vagyok ezzel ma is. Régről, az ősidőkből maradt a gépemen a Windows XP. Amikor telepítettem a Vistát, az XP-s partíciót érintetlenül hagytam, hátha még szükség lesz rá. Miután a Vista bevált, le szerettem volna gyalulni a korábbi XP telepítésemet.
2007. jún. 21.
Egy telepítés margójára
Alcím: hogyan bővítsük a félórás telepítési periódust nyolc órásra?
A Vista jó
Szükségesnek tartom leszögezni még az elején: A Windows Vista egy nagyon stabil operációs rendszer, és szeretem használni. Ezt azért tartom nagyon fontosnak tudatni a nagyvilággal, mert a bejegyzés további része a "szívás-részről" fog szólni, és lehet, hogy ez valakiben ennek az indító állításomnak az ellenkezőjét ébreszti fel.
2007. jún. 7.
Windows "Unspecified error" DVD Maker (reloaded)
Nem tudom, mit mondjak. Ez immáron a harmadik bejegyzés, amiben a Windows DVD Maker-rel foglalkozom (első, második). Ennek az az oka, hogy egyszerűen nem voltam hajlandó elhinni, hogy egy kezdőknek szánt program ennyire sok hibát tartalmazhat. Így hosszas küszködések árán megszületett, létrejött, életre kelt: az egyetlen, igazi, eredeti és hamisíthatatlan leírás:
Hogyan készítsünk DVD-t háromezerhétszáztizenkilenc egyszerű lépésben?
2007. jún. 2.
Windows DVD Mágus
Egy barátom vett magának Macet. Sajnos túl sokezer kilométer van köztünk, úgyhogy a gépet magát nem láthattam élőben, de nagyon sok jót mesélt róla. Többek között azt is, hogy van neki az operációs rendszerhez egy DVD-készítő programja, amivel saját menüt, stb-t tud csinálni a lemezeire, és ennek örül, mert már régóta szeretett volna ilyesmit.
Amikor megláttam, hogy a Windows Vistában is van ilyen, rögtön eldöntöttem, hogy amint lesz rá lehetőségem, kipróbálom. A program Windows DVD Maker névre hallgat és úgy néz ki, mint amit nem lehet elrontani. Nos, ami hibaüzenetet nekem nem sikerült előhívnom, azt valószínű még nem írták meg.






